Bázna  ( Baaßen / Bazna )
                                    





A Medgyestõl észak-nyugati irányban  fekvõ helységet a Dicsõszentmártonba vezetõ 14A jelzésû  útról Balázstelkénél  (Blãjel ) letérve érjük el .
             
             

                 
A templomvár kaputornyához , ami egyben harangtorony  is  , magas lépcsõk vezetnek . Az ovális alaprajzú erõdfalak  már csak 2 m magasak , két bástyája áll még. Az elsõ templom a 12.-13.sz. fordulóján épülhetett , mai templomának építését  a 14.sz.-ban kezdik el (-1328-ban  plébánosa „ János , a  Henrik fia” )  s a szentségfülke tanúsága szerint,1504-re fejezik be .



A szentély fölé háromeletes erõdítést emeltek , a  templom külsejét is erõs támfalakkal védték. Ezen kívül egy sokszögû védõfalat is építettek a templom köré , melyet 1873-ban félmagasságúra bontottak. A templom kezdettõl fogva egyhajósnak épült , négy pár belsõ falpilléren nyugszik , késõgótikus hálóboltozat fedi .
Egyenes záródású , keresztboltozatos szentélyét  az 1880-as földrengés nyomán újraboltozták . A szentély déli oldalának ablakai csúcsívesek , keleten két köríves ablak nyílik. A diadadalív is csúcsíves .

                                  
                              

                                              
 
  
 A déli szentélyfalban kettõs , félköríves papiszék áll . A templom k
ét szentségfülkéje közül a régebbi a szentély keleti falában , az újabb az északin található . Ezt töviskoronás Krisztus-dombormű díszíti.
                                                    

                                                         

Nagyobbik  harangjának  vállán a minuszkuláris felirat  a templom védõszentjét ,  Szt. Miklóst nevezi meg :
in honore (!) sancti nicolai . A felirat élén keresztrefeszítés-plakett , a szavakat sorrendben a következõ érmek választják el: író evangélista , trónoló király , evangélista olvasópult elõtt. A kormeghatározó betütípus szerint a harang egyidõs a brassói Fekete- templom keresztelõmedencéjével (1472 ). Oldalán két sorban csigavonalban haladó, keretelés nélküli minuszkuláris felirat :
  

Bened(i)ctus.sit puius campine(!)sonus In no(m)i(n)e p(at)ris et fily et sp(irit)us s(an)cti ame(n) ca(m)pane destruatque aura(s) nociuas sancte t(r)in(i)tatis virtus.

A középsõ harangot szõlõindák díszítik ,  vállán majuszkuláris felirat :  + O REX  . GLORIE + VENI . A 14. sz. végén öntötték , nagyszebeni mûhelyben .

                                                                                                                                                                                                 © Molnár Tamás  2002-2003