Bázna
        

A Medgyestől észak-nyugati irányban  fekvő helységet a Dicsőszentmártonba vezető 14A jelzésű  útról Balázs-telkénél  (Blăjel ) letérve érjük el .

 
 
A templomvár kaputornyához , ami egyben harangtorony  is  , magas lépcsők vezetnek . Az ovális alaprajzú erődfalak  már csak 2 m magasak , két bástyája áll még. Az első templom a 12.-13.sz. fordulóján épülhetett , mai templomának építését  a 14.sz.-ban kezdik el ( - 1328-ban  plébánosa   „ János , a  Henrik fia”- )  s a szentségfülke tanúsága szerint,1504-re fejezik be .
A szentély fölé háromeletes erődítést emeltek , a  templom külsejét is erős támfalakkal védték. Ezen kívül egy sokszögű védőfalat is építettek a templom köré , melyet 1873-ban félmagasságúra bontottak.A templom kezdettől fogva egyhajósnak épült , négy pár belső falpilléren nyugszik , későgótikus hálóboltozat fedi .
Egyenes záródású , keresztboltozatos szentélyét  az 1880-as földrengés nyomán újraboltozták . A szentély déli oldalának ablakai csúcsívesek , keleten két köríves ablak nyílik. A diadadalív is csúcsíves


A déli szentélyfalban kettős , félköríves papiszék áll
A régebbi szentségfülke a szentély keleti falában - , az újabb az északin található . Felette töviskoronás Krisztus-dombormű .

           papiszék                 
szentségtartók                         

        

a nagyharang
           Kálváriát ábrázoló relief a nagyharangon
Nagyobbik  harangjának  vállán a minuszkuláris felirat  a templom védőszentjét ,  Szt. Miklóst nevezi meg : in honore (!) sancti nicolai . A felirat élén keresztrefeszítés-plakett , a szavakat sorrendben a következő érmek választják el: író evangélista , trónoló király , evangélista olvasópult előtt. A kormeg-határozó betütípus szerint, a harang egyidős a brassói Fekete- templom keresztelőmedencével (1472 ). Oldalán két sorban csigavonalban haladó, keretelés nélküli minuszkuláris felirat :   
Bened(i)ctus.sit puius campine(!)sonus In no(m)i(n)e p(at)ris et fily et sp(irit)us s(an)cti ame(n)     ca(m)pane destruatque aura(s) nociuas sancte t(r)in(i)tatis virtus.
 a kisharangot 1455-ben öntötték A középső harangot szőlőindák díszítik ,  vállán majuszkuláris felirat :  + O REX  . GLORIE + VENI . A 14. sz. végén öntötték , nagyszebeni műhelyben .

A legkisebb harang felirata : o rex glorie veni cum pace anno d(omi)ni mo ccc luo . (1455 ) A szavakat liliomok választják el , ismeretlen erdélyi műhelyben készült .

( Forrás : Benkő Elek : Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi Budapest/Kolozsvár 2002 )



 vissza :     a főoldalra    a templomokhoz    a lap elejére    
                                                                               © Molnár Tamás  2002-2003