ERDÉLYI SZÓSZÉKEK

Oltárok, szószékek: az ég bútorai.
„Kiálts tele torokból, meg ne szűnjél, mint harsona emeld fel hangodat” – biztat az írott tábla egyik XVIII. századi szószékünkön, találóan mutatva rá a katedrák rendeltetésére.
A templom belső terében központi, kiemelt helyre volt szükség a szent könyvek igéi, bibliai részletek fölolvasásához. Látni és hallani kívánta az igehirdetőt a gyülekezet. Ez az igény alakította ki már kezdetben a prédikáló székek különböző fajtáit. Az ókeresztényeknél valószínűleg mozgatható katedrát, talapzatot használtak. A zsinagógában díszesen kiképzett építmény szolgált a tóra fölolvasásához. A románkori bazilikában a szentély és hajó találkozásánál már megjelent a prédikáló szék, amelyhez lépcsők vezettek fel. A keresztény vallás szertartásrendjében azután már az oltár lett a liturgiai központ.
A reformáció a templombelsők évszázados hagyományát, kanonikus rendjét változtatta meg. „A hirtelen kálvinistává lett nép minden okoskodás nélkül alakította át egyházát új vallásának és a maga természetének megfelelően. A templomok máról holnapra katolikusból reformátusok lettek: csak a kereszt helyébe tették fel a gombot, az oltárt, szentségtartót és képeket kidobták, a freskókat lekaparták vagy bemeszelték.” Az erdélyi díszítőkedv nem tűrte a teljesen kopár, fehér templombelsőket, ezért jelentek meg bennük a karzat- és mennyezetfestmények, a kézimunkák és a díszített szószékek. Így látta és mutatta be a történteket lendületes szépírói eszközeivel az erdélyi szellemiséget oly mélyen ismerő Kós Károly. (Kalotaszeg. Kvár. , 1932. , 150. 1.)
Kiemelt fontosságú tehát a prédikáló szék a protestáns templomokban. Gyülekezetéhez innen szól a lelkész, erre irányul az egész figyelem. A katedra és az úrasztal együttese alkotja a központi teret, a templom belső súly­pontját, a téralakító kompozíciós tengelyek fókuszát.
A katolikus egyház az újabbkori szertartásbeli változások után is megőrizte hagyományos liturgikus terét, az oltárt és az oltárasztalt befogadó szentélyt.
A prédikáló székek anyaga fa, tégla vagy kő.
A fából készült katedrák díszítése a faragás vagy festés. Ennek gyönyörű példái várnak föltárásra Kalotaszegen vagy szerte Székelyföldön és a Mezőségen.
Kisebb anyagi lehetőségekkel bíró gyülekezetek téglából rakott szószékeket emeltek, melyeknek fehérre meszelt felülete kellemes hátteret biztosított a színes varrottasoknak, terítőknek.
A kőkatedrák mészkőből, ritkábban homokkőből vagy márványból készültek, rendszerint kehely formájú alapszerkezettel.
Széles, több regiszterből álló alapon nyugszik a keskenyebb, gyakran középen, a kehely gombjára emlékeztető, párkánnyal megosztott tartóelem. Ezen áll, a templom padozata fölött száz-százhúsz centiméter magasságban, a kőtáblákból rendszerint nyolcszög alakban kialakított szószékkosár. Mellvédjének körbefutó, vízszintes lezárása biblia, énekeskönyv elhelyezésére szolgál. Ez a kiugró, szépen tagolt párkány zárja le a kompozíciót. Öt (ritkábban hat vagy hét) függőleges kőlapból kialakított szószékmellvéd írott táblája a főnézet tengelyében áll. A korai katedráknál és a szász vidékek templomainak szószékeinél gyakran hiányzik a feliratos tábla. A vésett írás rendszerint a megrendelők, egyházi személyek, kurátorok nevét és a kivitelezés dátumát örökíti meg. Nemesi, főúri rendelés esetén a tábla felső mezejében egyéni vagy kettős faragott-festett családi címer és a nevek kezdőbetűi utalnak a kegyes adakozókra. Nem ritkán a megrendelésre vonatkozó adatok helyett bibliai idézetek töltik ki a szószékkosár két-három feliratos lapját.
A függőleges táblákat faragás, vésés ékesíti, a szépen komponált virágornamentika gyakran a tartószerkezeteken folytatódik, kiemelve annak térbeli formáját. Díszített kőkorlátot is kap olykor a szószékhez fölvezető lépcső.
A katedra két részből áll: a kiemelt szószékkosárból és az ernyősen föléje függesztett szószékkoronából. Ez utóbbi, mint valami baldachin, zárja le a templomtérben magasodó prédikáló helyet. A szószékkorona díszítő, térhatároló szerepe mellett akusztikai célokat is szolgál, hangvetőként működik. Hagyományos anyaga fa; formája – nevének megfelelően – általában korona alakú, tetején vallási szimbólumokkal. Ilyen jelképek a reformátusoknál a gyermekeit tápláló pelikán, a kakas, a gomb vagy csillag, a katolikusoknál a Krisztust megtestesítő bárány, a kereszt vagy angyal. A szószékkorona díszesen festett, faragott, sokszor hajlított, bonyolult minták szerint kivágott deszkaszerkezet. Erdély-szerte nagyszerű példáit találjuk, gyakran neves mesterek alkotásait (Kalotaszegen például Umling Lőrinc és fia vagy Asztalos Boka János és mások munkáit). Fölmérésük, számbavételük szintén kutatói feladat.
Az osztrák hatalommal, az ellenreformációval szembeszegülő erdélyi szellem a XVIII. században teremtette meg az igehirdető katedrák legegyénibb és művészi megformáltságukban legérettebb darabjait.
Erdélynek a barokk korban is továbbélő stílusa a virágos reneszánsz.
A késő gótika naturalisztikus ábrázolásmódjával szemben ezt a lényegében észak­olasz eredetű ornamentikát a megkomponáltság, a stilizáltság jellemzi. Motívumai függetlenek a természeti mintaképtől, vonalvezetésének ritmusa, szimmetriája ellentétes a természet rendjével. Az erdélyi népművészet meseszerű, játékos mintái csodálatos egységbe ötvöződnek a klasszikus eredetű, stilizált ornamentikával. Ez a díszítésmód könnyen felismerhető, más stílussal össze nem téveszthető. A stilizált virágból, mint főmotívumból induló és abba visszatérő levélformák, levélszárak, indák változatos, ritmusos vonalvezetése igen hangulatos, finom vonaljátékhoz vezet. Ez tölti ki a jól meghatározott, mértani szabályossággal keretezett mezőt minden díszítésre váró felületen: a szószékkosár kőtábláin, a lábazattagozatokon, ajtó és ablakkereteken, famennyezetek kazettáin, pad- vagy karzatmellvédeken.
A virágmintás reneszánsz stílus Erdélyben a kolozsvári Farkas utcai templom szószékével kezdődik. Ez a monumentális gótikus épület romjaiból épült újra I. Rákóczi György fejedelem idején. Helyreállítása évében, 1646-ban készült el a ma is eredeti pompá­játőrző, mívesen faragott reneszánsz szószéke, két kőfaragó mester közös alkotása. Az elsőnek tulajdonítható a szószék fölépítése, olaszos tagolása, a katedra kosarának díszes kerete és a talpazat domborműves virágdíszítése. Ezeket a részeket lapos faragás, rajzszerű mintázás, egyenletes térkitöltés jellemzi. Igen szép, nemes vonalú virágdíszei finoman stilizáltak. Másik mestere készítette a hatszögű szószékkosár függőleges kőlapjait kitöltő alabástrom faragványokat. Ezek gyümölcsfüzérei, vázából kinyúló virágcsokrai és egyéb díszítőmotívumai hangsúlyosan plasztikus hatásúak. Ez utóbbi mesternek művészi fölfogása erősen eltér társáétól; motívumkezelésében több a naturalizmus, formái kiemelkednek a felületből, már barokkosak, a térkitöltés zsúfolt. Ebben a jelentős műben azonban nem az eltérés hangsúlyozódik, hanem a kialakított összhang, melyet szépen emel ki a mélytónusú, változatos árnyalatú, nemes patinát adó festés.
Korai reneszánsz ízlésben készültek a fogarasi és alsócsernátoni kőszószékek. A különleges, részben áttört díszítésű fogarasi katedra a XVII. század végén készülhetett. Akantuszlevél ornamentikája barokkosan gazdag, mély faragásban jelenik meg, teljesen kitölti a mellvéd keretezetlen tábláit és a körbefutó párkánytagozatokat. Talpazata egyszerű, simavonalú, függőleges osztásai levéldíszesek. Lépcsőkorlátja szintén díszített. Az áttört rozettaformát idéző központi motívumot ívesen fogják közre a levelekkel, virágokkal díszített hajlékony indák. Dús ornamentikájának vonalvezetése még nem éri el azt a tiszta kompozíciót, mely később Sipos Dávid alkotásainak sajátja. A gazdagon díszített táblák szinte egybeolvadnak, az egész szószékkosár mintegy csipketömbként jelenik meg.    
Az erdélyi faragott kőszószékek törzsanyagát képezik Sipos Dávid alkotásai. Példamutató katedráinak kőlapjain egységes egésszé varázsolta a virágos reneszánsz ismert díszítőmotívumait, s azokat új elemekkel gazdagítva teremtett szintézist. Tökéletességig fejlesztett kompozícióival s könnyed, lendületes, játékos vonalvezetésével, az alkalmazott ornamentika összefogottságával stílust teremtett, utat nyitott. Kehely alakú, rendszerint öttáblás, mészkőbe faragott szószékein páratlan tudással, mesterségbeli hozzáértéssel vezette virágindáit, dinamikus szimmetriában töltve ki velük a szépen keretezett kőtáblák mezejét. Szószéktalapzatai általában nyolcszögűek, középen a kehely gombjára emlékeztető osztópárkánnyal. A mezők medalionszerű virágmotívummal, a vízszintes tagozatok folyamatosan futó levélmintával díszítettek. Ha nagyobb megrendeléseket kapott, kőfaragásának formakincsét stilizált sárkányfejekkel, gyümölcsdíszekkel bővítette. Nyilvánvalóan a megrendelők anyagi helyzete, társadalmi rangja határozta meg, hogy egyszerűbb vagy összetettebb díszítőformát választott. Ám bármi mellett döntött is, kőfaragását az önmagával szembeni igényesség, a finom rajzolatú vonalvezetés, a fantáziadús komponálás és a biztos vésés jellemzi. Kőszószékei rendszerint feliratosak, egy-egy bibliai igét, s a megrendelők nevét tartalmazzák. Erdélyi nemes családok, az adományozók címerei díszítik gyakran a központi helyezésű kőtáblákat. Sipos nagy jártassága a címerfaragásban világi munkáin is megmutatkozik. Jól példázzák ezt kolozsvári, magyargyerőmonostori, erdőszentgyörgyi, szamos­új­vári alkotásai. Megrendelői, foglalkoztatói voltak Erdély történelmi nevű főúri családjai, a Wesselényiek, Rhé­deyek (hadadi, hadadnádasdi, erdőszentgyörgyi katedrák), a Bánffyak (Bonchida), a Gyerőffiek illetve a Kemény család (címerük a magyargyerőmonostori református templom cintermének falában). Rokonok, barátok ajánlhatták egymásnak a kiváló mestert a különböző munkák elvégzésére. Ezt látszanak bizonyítani az azonos családnevek a faragott szószéktáblákon.
A magyargyerőmonostori szószéket Kabos Ferenc és Szodorai Anna rendelte meg tőle 1752-ben. Az árpástói katedrát felirata szerint Kabos Ferenc özvegye, árva Szodorai Anna csináltatta. Meggyőző e tekintetben az erdőcsinádi református templom katedrájának felirata: „tsináltatta Isten ditsőségére tekintetes, nemzetes Erdőtsinádi Szutsáki Ferentz kedves élete párjával, tekintetes, nemzetes M. Gyerőmonostori Kabos Klárával” (1761). A katedrák többsége erdélyi birtokos kisnemesek donációja volt.

Dr. B. Murádin Katalin
Kolozsvár

                                     Az írás az Erdélyi művészet  3. számában látott napvilágot


                                                                                                                                                                                                                                                                                                           vissza