Pajzsra emelt történet 

Szász-székely kontinuitás

Szászvárostól Homoróddarócig - hivatalosan eddig tartott egykoron a Szászföld. A két határtelepülés közül az előbbit mindenki ismeri, az utóbbiról viszont sokan úgy gondolják, hogy amolyan egyszervolt faluról van szó, amelyet eltörölt - elsöpört - a siebenbürgeni/erdélyi négy szél. Pedig Homoróddaróc létezik, ott van a térképen; neve valószínűleg azért nem közismert, mert 1945-ig kizárólag szászok lakták, és Draas/Drauseni-ként emlegették. Homoróddaróc - írd és mond - 1945-ben vált hirtelen szintiszta magyar faluvá, amikor is az itteni szászság úgy döntött, a kivonuló német hadsereg nyomába ered. Azóta nem Draas/Drauseni-nek hívják a falut, hanem Homoróddarócnak.

A közigazgatásilag Kaca községhez tartozó Brassó megyei falu éppen a Szászföld és a Székelyföld határán fekszik, és ez a határvonal érdekes módon annyira beivódott a köztudatba az évszázadok folyamán, hogy a második világháborúban ennek a településnek a szélén húzták meg a magyar-román határt. Határ-eset...Akkoriban azzal érveltek a kocsmában a férfiak (akik nem voltak még a fronton), hogy nem lehetett lejjebb húzni, mert ez már ősi szász vidék, és a legközelebbi összefüggő magyarlakta régió ki tudja mennyire messze van déli irányban - talán még Brassón is túl, Hétfalu tájain. A német hadsereg - állítólag - nagyon jó kapcsolatokat alakított ki a helybéli szászokkal, és ennek a nagy barátságnak nem utolsősorban propagandisztikus céljai is voltak, hiszen itt őrizték a szászvárosi „honfoglaló" szászok pajzsának és páncélingének a párját - a nyolcszáz éves német jelenlét szimbólumát. A faluban vannak még, akik tudni vélik: lóhalálában menekitették a pajzsot és páncélinget, és Budapestig sikerült elvinniük. Onnan - legalábis azt mesélik - nem tudni hová kerültek az ereklyék.

Az egyik napról a másikra lakatlan fantomfaluvá váló Draas-ban hamar megjelentek az új lakók: székelyek, főleg a Székelyföld északi pereméről. 52 településről érkeztek lakók az immár Homoróddarócként emlegetett faluba. Olyan volt a negyvenes évek végén a falu, mint vadnyugat: ahány ház, annyiféle irányból érkezett család.

- Még a hatvanas években sem lehetett rendőrök nélkül lakodalmat tartani Darócon - mondja György Izabella, a helyi iskola igazgatója -, hiszen egy-két pohár után már össze is különböztek valami apróságon az egymást nemigen ismerő férfiak. Aztán a hetvenes években kezdett összeállni a falu, és most, amikor már szinte hatvan éves az új Daróc, már nyoma sincs a sokszínűségnek. Nyolcvan kilométerre vagyunk Brassótól, harmincra Székelyudvarhelytől - helyezi el az igazgató a települést -, Jánosfalvával és két román faluval együtt Kaca községhez tartozunk. Átfolyik rajtunk a Homoród - körülöttünk erdők, dombok szinezik a tájat. Jelenleg a falu 81 százaléka vallja magát magyarnak, és a többség római-katolikus vallású. Van magyar óvodánk, elemink és általános iskolánk, és nem fenyeget bennünket az elnéptelenedés veszélye. - A szászok nem járnak vissza megnézni, kik költöztek be házaikba?

- Nemigen. Az is igaz, hogy nem igényelhetnek vissza semmit, ugyanis a házak állami tulajdonba kerültek, és csak onnan hozzánk, magyarokhoz. Lehet hogy vissza-visszatérnek, de mi nem tudunk különbséget tenni az egyszerű turista és a hazajáró szász között. Turisták pedig jövögetnek, hiszen itt van az erődtemplom, amelynek nyolc méter magas a fala, és hat torony védi. Különösen értékesnek tartják a boltives kaput, és a 14- századi freskókat.Most éppen restaurálják, azaz… abbahagyták a felújítást, mert elfogyott a pénz.

Pedig ha múzeumot nyithatnánk itt, és a templom is megszabadulna az állványzattól, fellendülne itt az idegenforgalom.

- Fel van készülve erre a falu? Tudják-e az atyafiak, milyen nehéz eleget tenni az idegenforgalmi követelményeknek?

- A homoróddaróciak főleg mezőgazdasággal és éllattenyésztéssel foglalkoznak, a kiskereskedelem eléggé fejletlen mifelénk. Van már jónéhány jele annak, hogy modernizálódik a falu. Többen is vannak már, akik legelőt bérel… Nincs viszont bevezetve a víz… Sőt, még Kacán, a községközpontban sincs vízhálózat. .. Ez eléggé megnehezíti a dolgunkat. De hát majd meglátjuk…

Megilletődve lépünk be az erődtemplom udvarára: mintha oltárra lépnénk. A várfalszerű ódon részek nem igazán érdekelnek bennünket, hiszen mi még mindig a kerci ciszterci apátság bűvkörében élünk, és ennek jeleit keressük a templomon. Néhány lépés után már meg is látjuk a nyugati templomkaput, amelyet művészettürténeti szakkönyvekben annyiszor láttunk: háromkaréjos íve - mondjon bárki bármit - egyértelműen kerci ihletésű. A Fogaras-alatti kolostor ikerablakait itt valahol a magasban azonosítjuk - alig látni ezeket az állványok oszloperdejében. Fölöttünk virágos zárókő - déja vu.

A templom gondnoka érdeklődve figyeli, milyen izgatottan mutogatunk a falakra, ablakokra, hogy vetjük üssze a látottakat a kerci képekkel. Mondom is neki, hogy bizony nem „szászsága" teszi ezt a templomot igazán érdekessé, hanem ezek az öreg, kopott, hajlott kőoszlopok, faragások. Igen, igen, azok a részek, amelyek a legcsúnyábbak, legkopottabbak. Mutatjuk neki Kerc kolostorának képét, és tanácsoljuk is melegen, hogy a turistáknak emlegesse majd ezt a kolostort. Kérdezzük, hallott-e már Kercről? Szegény ijedten ingatja a fejét, jelezve, hogy nemigen mozdul ki a faluból. Menne is már szegény, sok a munka, a kóré, meg minden…Ott a határ...Határ-eset. Visszafele menet megállunk a kocsmánál, akkumulátort, kávét inni. Nincs kávé, mondják. Eddig nem volt igény rá… De van valahol arra né egy bár, de nem is arra, hanem itt kell befordulni, aztán meg arra, dehát az nincs nyitva, mert vágni kell a kórét…

A falu határában megpihenünk, és hosszasan nézzük az erődtemplomot. Elképzeljük, milyen lehet naplementekor. Én még tovább ereszkedek a múlt zsombolyába: milyen lehetett akkor, amikor még itt voltak a szászok, itt volt a pajzs, a páncéling. Ha nem mennek el, vajon turistaparadicsom lett volna a forradalom után Homoróddaróc? Vagy talán úgy van az jól, ahogyan a sors akarta 1945-ben? Szász-székely kontinuitás…Határ-eset. Ezért lenne olyan különleges Draas és Homoróddaróc pajzsra emelt története? 

Szabó Csaba (2002)